A parlagfű, helyesebben
ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia L.) Észak-Amerikából
került Európába különböző terményszállítmányokkal. Magyarországon
már 1888-ban megjelent, de igazán csak az 1920-as években kezdett a
Dunántúlon elszaporodni. Elterjedésének üteméről Priszter
Szaniszló, majd Béres Imre professzorok közölnek részletes adatokat.
Rohamos invázióját a második világháború utáni időszakokból írják le,
amikor a mezőgazdasági termékek szállításának útvonalai (útszélek,
vasúti töltések) mentén terjedt el. Ma már hazánk valamennyi
fontosabb termesztett kultúrájában előfordul, de a legtöbb gondot a
kapáskultúrákban (napraforgó, kukorica, burgonya, cukorrépa, borsó)
okozza. A szántókon kívül megtalálható településeink (még
Budapest közepén is) parkjaiban, a pesti sétányokon, az utcai
virágládákban, az aszfalt repedéseiben, a járdaszélek kövei között, a
strandok gyepében. Csak a magasabban fekvő, hűvösebb klímájú
hegyvidékeinken hiányzik. (A 2003-as adatok alapján csak négy megyénk
gyengén fertőzött: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Zala).
Gyors terjedésére jellemző, hogy
országos átlagborításával 1950-ben még csak a 21. helyen állt (0,39%),
1970-ben a 8. volt 0,79%-os átlagborításával, 1988-ban a negyedik
(2,57%), 1997-re pedig már az ország első helyére került (4,70%).
Kártétele szántóföldeken általában
megegyezik területfoglalásának (borításának) mértékével. Ennél is
nagyobb gondot okoz viszont az óriási pollentermelése okozta allergiás
megbetegedések száma, súlyossága. Ez okozza a leghosszabb ideig tartó
és legmakacsabb pollenallergiát. (Erről bővebben tájékozódhatnak
olvasóink Járainé Komlódi Magda botanikus professzornő és Mezei
Györgyi allergológus professzornő írásaiból.) A parlagfű gyors terjedésének oka
Az ürömlevelű parlagfű számára a
hazai klimatikus tényezők (csapadék, hőmérséklet, napfényes órák száma)
és a talajadottságok kedvezőek. A faj biológiai igényei, tulajdonságai
így kiteljesedhetnek. Ezek a következők: nagy reprodukciós képesség,
magvainak nyugalmi állapota, herbicid-ellenállóság,
versenyképesség, a vetőmagtisztítás lehetősége.
Reprodukciós képességére nagy
mag(termés) hozama a jellemző. (A parlagfűnek egyvirágú termős
fészekvirágzatában 1-1 kaszattermés fejlődik.) A közepesen fejlett
egyedek terméshozama 3–4 ezer. A kisebb növények mag, ill.
termésprodukciója is néhány száz, de egyes generatívvá vált
példányok magprodukciója elérheti a 60 000 db-ot is (Béres, 1998). Ez a
nagy magszám egymagában is biztosítéka a gyors szaporodásnak, de ez
csak akkor tud igazán realizálódni, ha ezek a termések a talajra,
illetve talajba jutva nem csíráznak ki mind egyszerre, hanem csírázásuk
időben, akár több évre is elhúzódik. Így mindig lesznek nagyobb számban
is olyanok, amelyek kicsírázva, további fejlődésükhöz kedvező
körülmények közé kerülnek és újból termést érlelhetnek. Az időben
elhúzódó csírázást nyugvó magvaik (valódi és kényszernyugalmi
állapotuk) biztosítják. A talajban sokáig életképesek maradnak. Egyes
kísérletek szerint a talajok mélyebb rétegeibe kerültek
(kényszernyugalmi állapot) akár 30–40 év után is kicsíráznak, ha a
szántással a felsőbb talajrétegbe kerülnek. A talajfelszínre kerülők
egy része is csak 4–5 év után veszíti el csírázóképességét. Egyébként
minden frissen érett mag 6–12 hétig nyugalmi állapotban marad (primér
dormancia). Ennek megszűnte után viszont már az alacsony hőmérséklet
(november-március) akadályozza a csírázást. Az első csírázóképes
magvakból fejlődött csíranövények március végétől kezdenek megjelenni.
Általában ezek a korai csírázású egyedek, ha zavartalanul fejlődhetnek,
lesznek a leggazdagabb termésérlelők. Lekaszálva ezek tarlói
fejlesztenek újabb virágzó, termést érlelő hajtásokat, amelyek ismételt
lekaszálása szükséges a magprodukció, ill. a pollenszórás
megakadályozása céljából.
A csírázó magvaknak a legnagyobb
része április 10. és május 20. között csírázik ki, de a csírázás
általában folyamatos az első őszi fagyok beálltáig. A talajban
nyugalomban maradt parlagfűmagvak a magtartalékot (magbank) gyarapítják.
A parlagfű a gyomirtó szerekre
ugyan érzékeny, de már kiszelektálódtak egyes herbicidekre
rezisztens biotípusai is. Karbamidszármazék hatóanyagú herbicidekkel
szembeni toleranciája elsősorban burgonyában és napraforgóban végzett
gyomirtások esetén vált ismertté. Mivel magvainak kelése március
végétől folyamatos, a későbbi kelések a herbicidek hatásait
kikerülhetik. A táblaszéleken különösen tömeges
A parlagfű általában nagy
versenyképességű faj. Frissen bolygatott területeken, elsőéves
parlagokon (innét van „parlag”-fű elnevezése is) hatalmas példányaival
nem enged teret más fajok jelenlétének. Azokban a szántóföldi
kultúrákban is egyeduralkodóvá válik, ahol a kultúrnövény későbbi
fejlődésű és nem tudja a parlagfüvet visszaszorítani. Kukoricában a
herbicidhatások elmúltával kikelt példányai az árnyékolást nem tűrik,
visszamaradt, gyenge elágazásúak lesznek. A fényhez jutott táblaszéli
példányok viszont (más kultúrákban is) szinte átjárhatatlan
állományokat alkotnak, óriási magprodukciót képezve.
A parlagfű versenyképességét
(kompetícióját) erősíti Brückner (2001) szerint allelopátiás képessége
is, ami hozzájárulhatott a növény gyors elterjedéséhez.
Terjedését nagymértékben segíti a
parlagfűmagvakkal fertőzött vetőmag. A termés (kaszat) alakja,
nagysága, tövisben végződő pikkelylevelei mind akadályozó tényezői a
tökéletes vetőmagtisztításnak. Az Ambrosiával fertőzött vetőmag nem
„piacképes”. Bizonyított terjedése a vetőmag-kereskedelem révén.
[A konkoly terjedésének éppen a tökéletes vetőmagtisztítás (triőrözés)
volt az egyik leghatásosabb akadályozó tényezője.]
Betakarítógépek, fajismeret,
rendeletek
A fertőzött kultúrák gépi
betakarítása során maga a betakarítógép (kombájn) terjeszti a
gyommagvakat. Ez nemcsak az adott táblán történik, hanem más
területekre (táblák, gazdaságok, útszélek) is vele széthurcolódik.
Felismerésével, a fajismerettel is
bajok vannak. Mezőgazdasági szakembereinknek nem jelent problémát. A
lakosság nagy része azonban nem ismeri a parlagfüvet, illetve
összetéveszti más fajokkal. Ezért olyan sok a szántóföldeken kívüli
területeken. A laikusoknak a nem színes pártájú növények „mind
egyformák”. Neve is fajtévesztésre adhat okot. A parlagfüvet
ugyanis „vadkendernek” is hívják, ezért a ruderáliák vadkenderével
(Cannabis sativa ssp. spontanea) is összetévesztik. Az ambróziának a
kenderhez semmi köze nincs. Általában az orvosi gyakorlatban használják
helytelenül a vadkender nevet. A helyes magyar név, az ürömlevelű
parlagfű szintén félreértésre ad okot, mert sokan a fekete ürömre
(Artemisia vulgaris) gondolnak. A két faj levele valóban hasonló, ezért
is kapta a parlagfű az ürömlevelű jelzőt. Az üröm pollenje egyébként
szintén okoz súlyos allergiás megbetegedést. Teljes a zavar akkor,
amikor e fajok a libatoppal és a lórommal együtt alkotnak állományokat.
A parlagfű csíranövénye még a fiatal büdöskével (Tagetes) is
összetéveszthető. A fajismeret hiányát igazolja az is, hogy a
védekezésre felszólító leírások is elsőként a növény felismerésével
foglalkoznak.
A parlagfű irtását veszélyességére
való tekintettel ma már rendeletek szabályozzák. A parlagfű-nemesítés
egyértelműen a tulajdonos feladata, az államnak csak kivételes
esetekben, illetve az állami tulajdonú vagy kezelésű területek tisztán
tartása végett kell beavatkoznia. Tény ugyanakkor, hogy a jogi úton
előírt gyommentesítéssel még sehol sem sikerült radikálisan
visszaszorítani a parlagfüvet. Tavaly a legeredményesebb
„beavatkozásnak” az uniós jogszabály bizonyult, amely szerint
EU-támogatást csak gyommentes mezőgazdasági földre lehet igényelni. A selyemmályva is behurcolt növény
A selyemmályvát (Abutilon
theophrasti Medic.) gyomnövényként először Priszter Szaniszló találta
meg (1945–1950) Budapesten. Nagyobb mértékű szántóföldi előfordulására
a 70-es évektől kezdve figyeltek fel az agrárszakemberek. Ma már
szántóföldi megjelenése helyenként tömeges.
A faj őshazája valószínűleg Kína,
ahol gyógy- és rostnövényként termesztették, onnan terjedt el a
Balkánon át Észak-Afrikába. Innen Anglián keresztül került
Észak-Amerikába és Ausztráliába. A köztermesztésből a kender
kiszorította. Ma már egész Európában megtalálható.
Kártétele a szántóföldi
kultúrákban átlagon felüli. Az azonos gyommag-mennyiséggel elvetett
szója- és kukoricavetésben – keszthelyi kísérletek szerint – a
selyemmályva 70,8%-kal, illetve 31,6%-kal csökkentette a termést
a selyemmályvával nem fertőzött állományokhoz képest.
Mosonmagyaróváron az Abutilonnal fertőzött parcellák átlagtermése csak
27%-a volt a gyommentes parcellák átlagtermésének. Ezt
négyzetméterenként 0,8 kg selyemmályva száraztömeg okozta.
Szójavetésben 42%-os terméskiesést 0,256 kg/m2 selyemmályva
száraztömeg okozott, cukorrépánál pedig 35%-ot 0,168 kg/m2
száraztömeg.
Az Abutilon theophrasti gyors
szaporodását a parlagfűhöz hasonló biológiai tulajdonságainak
köszönheti. Magvainak száma egy toktermésben átlagosan 30–40 db. Egy
növényen 20–100 db toktermés fejlődhet. A selyemmályva magvainak
késleltetett csírázását magvainak keményhéjúsága okozza. A gyors terjedésnek legfőbb oka az
Abutilon-magvak keményhéjúsága. A magvak héja a vizet nem ereszti át,
ezért azok hosszú ideig, akár több évig is „elfekszenek” a talajban
anélkül, hogy kicsíráznának. Ha viszont a keményhéjú magvak héja
talajtényezők hatására vízáteresztővé válik, már kicsíráznak. Így az
időben elhúzódó csírázás biztosítja e faj állandó jelenlétét a
fertőzött területen.
A tökéletesen beérett, fekete
színű selyemmályvamagvak gyakorlatilag mind keményhéjúak. Természetes
magszóródás esetén ezek kerülnek a talaj felszínére, illetve
talajművelés során a talaj mélyebb rétegeibe. A keményhéjúság
feloldódása esetén minden egyes csapadék után újabb és újabb magvak
képesek kicsírázni, majd kifejlődve gyomosítanak az újabb vetésű
kultúrákban.
A selyemmályva kevésbé érett
(zöld, sárga, sárgásbarna, barna színű) magvai csak kisebb százalékban
keményhéjúak. Ezeknél ugyanis a köldök (hilum) és csírakapu (mikropile)
sejtjei még nem záródnak teljesen és a víz bejuthat a csírázáshoz.
A selyemmályva magvainak optimális
csírázási hőmérséklete 20–25 °C. Csíranövényei szántóföldön május
hónapban kezdenek megjelenni. A magvak érése az első fagyok
megjelenéséig tart.
A selyemmályva a herbicidekkel
szemben érzékeny, de a tartamhatás nélküli készítmények használata után
egy-egy csapadékot követően a talajban lévő keményhéjú magvaiból
folyamatosan újabb része kezd csírázni. Így egy vegetáció alatt másod-
és harmadkelésre lehet számítani. A különböző mélységből
kicsírázó magvak is segítik időben elhúzódó megjelenését.
A selyemmályva mindazon
kultúrnövényeknek jelentős versenytársa, melyek teret engednek kezdeti
fejlődésének. Ilyenek általában a kapás kultúrák. Számos kísérlet
bizonyította, hogy az Abutilon theophrasti allelopatikus hatással is
rendelkező gyomnövény. Terjedését – a parlagfűhöz hasonlóan – segíti a
fertőzött vetőmag és a gépi betakarítás.